2024. október 1. napján lépett hatályba a Társasházi törvény módosítása, amely alapján a közösség ügyintézését ellátó tisztségviselők (közös képviselő, intéző bizottság) a törvényben meghatározott adatai országosan nyilvánosan közzétételre kerülnek, amely által megvalósulhat a társasházak működésének transzparenciája, biztosítható a jegyzőtársasházak felett gyakorolt törvényességi felügyeletének hatékonysága, továbbá elősegíti a társasházak és a közösség jogait és kötelezettségeit érintő hatósági eljárások során a megfelelő kapcsolattartást.
A fenti módosítás alapján 2025. május 1. után a közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke tevékenységét csak akkor láthatja el, ha a földhivatal a társasházi törzslaprabejegyezte a megbízatás tényét.
Társasházi közös képviselők nyilvántartása – Fontos tudnivalók és határidők
A társasházak működése szoros jogi szabályozás alá esik, és az új jogszabályi változások is jelentős hatással vannak a közös képviselők munkájára. Az egyik legfontosabb változás a közös képviselők nyilvántartásba vételével kapcsolatos szabályozás. Ez a kötelezettség minden, hatlakásosnál nagyobb társasházat érint, és a közgyűlés által megválasztott közös képviselő vagy intézőbizottság elnöke számára kötelező bejegyeztetni a földhivatalnál. A nyilvántartásba vétel határideje 2025. május 1 napja.!
Miért fontos a közös képviselők nyilvántartásba vétele?
A cél a társasházak működésének átláthatóbbá tétele. Az új szabályozás biztosítja, hogy bárki könnyedén megtudja, ki jogosult a társasházat képviselni. Ezen kívül a jegyzői törvényességi felügyeletet is erősíti, így biztosítva a megfelelő kapcsolattartást a hatóságokkal és a hatékony ügyintézést. Fontos megemlíteni, hogy a nyilvántartásba vétel hiányában a társasház nem tud jogszerűen eljárni harmadik személyekkel szemben, például szerződéskötés vagy jogviták során.
Mit jelent, ha nem történik meg a bejegyzés?
A közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke nem veszíti el a tisztségét, de a nyilvántartásba vétel elmaradása jelentős problémákat okozhat. Ha nem történt meg a bejegyzés, az alábbi következményekkel kell számolni:
- Ügyintézési akadályok: A társasházat nem tudja senki jogszerűen képviselni harmadik felekkel szemben, ami például a szerződéskötéseket vagy jogvitákat hátráltathatja.
- Felelősségi kérdések: A közös képviselő vagy intézőbizottsági elnök felelősségre vonható lehet, ha a nyilvántartás hiánya miatt kárt okoz a társasház közösségében, például a hatósági ügyek elhúzódása miatt.
Az intézőbizottság szerepe
A társasházaknak nemcsak közös képviselőjük lehet, hanem az intézőbizottság elnöke is elláthatja ezt a feladatot. Az intézőbizottság elnökének jogállása megegyezik a közös képviselőével, tehát rá is vonatkozik a nyilvántartásba vételi kötelezettség.
Mit jelent ez a kisebb társasházak számára?
A változás nemcsak a nagyobb társasházakat érinti, hanem a hatlakásosnál kisebb lakóközösségeket is. Az ilyen társasházak dönthetnek úgy, hogy a jogszabályi rendelkezések nem alkalmazandók rájuk, és nem hoznak létre saját szabályzatot. Ha ezt nem teszik, a Ptk. közös tulajdonra vonatkozó szabályai lesznek irányadóak, és a társasház nem tekinthető „társasháznak” abban az értelemben, ahogyan azt a törvény definiálja. Ha választanak közös képviselőt, akkor rájuk is vonatkozik a bejelentési kötelezettség.
Mennyibe kerül a közös képviselők nyilvántartásba vételének ügyintézése?
A földhivatali eljárás díjmentes, de az ügyvéd közreműködése kötelező, ami ügyvédi díjat von maga után. Az ügyvéd feladata az ügyvéd általi ellenjegyzés és a szükséges jogi képviselet biztosítása, amely a törvényes eljárás része.
Hogyan zajlik a nyilvántartásba vétel?
A nyilvántartásba vétel folyamata a következőképpen zajlik:
- Kérelem benyújtása: A közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke felelős a bejegyzésért. A kérelmet ügyvédnek kell benyújtania, mivel jogi képviselet szükséges.
- Alapdokumentum: A közgyűlés jegyzőkönyve, amely tartalmazza a közös képviselő vagy intézőbizottság elnökének megválasztását. Ezt az okiratot ügyvédnek kell ellenjegyeznie.
- Jegyzőkönyv aláírása és hitelesítése: A közgyűlés levezető elnöke, a jegyzőkönyvvezető és két hitelesítő tulajdonostárs aláírásával válik érvényessé.
- Ügyvéd általi ellenjegyzés: Az ügyvéd ellenőrzi, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv szabályszerűen készült, és az abban rögzített eljárás megfelel a jogi előírásoknak Ez a törvényes eljárás része.
Fontos tudnivalók
- Nem csak az újonnan megválasztott közös képviselőket, hanem a régóta megbízással bíró tisztségviselőket is regisztrálni szükséges!
- A társasház közgyűlését a tulajdonostársak határozzák meg, és a közös képviselő megválasztása is a közgyűlés hatásköre.
- Ha a közgyűlés nem határozatképes, új közgyűlést kell összehívni.
- A közgyűlésen hozott döntést jegyzőkönyvbe kell foglalni, és ügyvéd általi ellenjegyzés szükséges ahhoz, hogy a társasház megfeleljen a nyilvántartásba vételi kötelezettségeknek.
Kérjen segítséget Ügyvédi Irodánktól!
Mivel a társasházi ügyek jogi szempontból összetettek, és a törvényi előírások folyamatosan változhatnak, érdemes ügyvédhez fordulni a közös képviselő bejegyzésével kapcsolatos teendők ügyintézésében. Irodánk segítségével biztosíthatja, hogy minden jogi előírásnak megfelelően járjon el, és elkerülje a későbbi problémákat.
Ha kérdése van a folyamattal kapcsolatban, vagy szeretne segítséget kérni, bátran keressen minket!